Magyar Csillagászati Egyesület
MCSE Meteor csillagászati évkönyv Csillagászati jelenségnaptár Meteor folyóirat Csillagászati hírportál Magyar Csillagászati Egyesület
  Meteor csillagászati évkönyv Az évkönyv bemutatása, tartalomjegyzékek, szemelvények, megrendelés
Meteor csillagászati évkönyv
Évkönyv főlap
Tartalom
Kiadási adatok
Megrendelés
Vissza a lap elejére
Vissza a lap elejére
Vissza a lap elejére

Meteor csillagászati évkönyv 2003

 A 2002. év egy kevéssé látványos, de nagyon jelentős előrelépést hozott az évkönyv készítésének folyamatában. A korábbi években néha előfordult, hogy a szerkesztők legnagyobb igyekezete mellett is maradt az évkönyv táblázataiban olyan adathiba, amire már csak a kinyomtatás után derült fény. Ezekben az esetekben legfeljebb hibaigazító pótlappal, illetve a Meteorban és az egyesület honlapján közzétett tájékoztatóval tudtuk korrigálni a tévedést. A 2003. évre szóló kötet szerkesztése közben azonban kidolgoztunk egy – az utóbbi években elterjedt kifejezéssel – minőségbiztosítási rendszert, ami egyenként mindegyik táblázatra és táblázati ábrára tartalmazza a lehetséges hibák megelőzésének, illetve a korrektúra során történő felismerésének részletes technológiai leírását.
 A táblázatos rész végén ebben a kötetben is közlünk több olyan táblázatot, amely valamelyik cikkhez vagy hírhez kapcsolódik, vagy önállóan ad információt egy érdekes témakörről. Az alkalmi táblázatok között összefoglalót találhat az Olvasó a kettős kisbolygókról, a spektroszkópiai módszerrel felfedezett exobolygókról, és a legismertebb kettőscsillagokról.
 A Magyar Csillagászati Egyesület honlapján (www.mcse.hu) a Bemutatkozunk menüpontra, majd a következő lapon a Kiadványok alcím alatt az évkönyvet említő sorra kattintva lehet eljutni az évkönyv honlapjára. Ott az egyesület által kiadott kötetek rövid ismertetője, tartalomjegyzéke és kiadási adatai találhatók. A látogató a még kapható köteteket meg is rendelheti. A megjelent kötetek tematikusan rendezett, összefoglaló tartalomjegyzéke segíti a hírek, cikkek helyének megtalálását, a célzott információkeresést. A honlapon olvasható anyagot folyamatosan fejlesztjük, bővítjük. A már elfogyott évfolyamok cikkeit és beszámolóit fokozatosan hozzáférhetővé tesszük a honlapon, hogy azok az új érdeklődők is elolvashassák, akiknek jelenleg nincsen módjuk a köteteket megvásárolni.

Tartalom 2003

  • Bevezető
  • Használati útmutató

Táblázatok

  • A csillagképek latin és magyar neve
  • Jelenségnaptár
  • A bolygók kelése és nyugvása (ábra)
  • A bolygók adatai
  • A bolygók kitérése a Naptól (ábra)
  • A bolygók ekliptikai koordinátái
  • Julián-dátum táblázat
  • A bolygók elhelyezkedése a Nap körül (ábra)
  • A Nap adatai
  • A Hold adatai
  • Jupiter-holdak
  • Szaturnusz-holdak
  • Kisbolygók
  • Üstökösök
  • 2001 üstökösei
  • Meteorrajok
  • Fogyatkozások, fedések
  • A Hold csillagfedései
  • A Jupiter-holdak kölcsönös jelenségei
  • Csillagkatalógus J2003.5-re
  • Kettős kisbolygók
  • A legismertebb kettőscsillagok
  • Exobolygók adatai

Cikkek

  • A csillagászat legújabb eredményei
  • Szatmáry Károly: Bolygók más csillagok körül
  • Frey Sándor: Kvazárok
  • Apai Dániel–Vavrek Roland: A nagy tömegű csillagok keletkezése
  • Bérczi Szaniszló: Kis égitestek anyagának fejlődése
  • Király Péter: Nagy energiájú helioszférikus részecskék és a kozmikus sugárzás

Beszámolók

Kiadási adatok 2003

Szerkesztette

Mizser Attila
Szabados László
Taracsák Gábor

Az évkönyv összeállításában közreműködött

Jean Meeus (Belgium)
Sárneczky Krisztián

Szakmailag ellenőrizte

Kun Mária (cikkek, beszámolók)
Szabadi Péter (táblázatok)

Műszaki szerkesztés és illusztrációk

Taracsák Gábor

A szerkesztés és a kiadás támogatói

az MLog Műszereket Gyártó és Forgalmazó Kft.,
az MTA Csillagászati Kutatóintézete,
Szokolay Ágnes.

Impresszum

Felelős kiadó: Mizser Attila
Készült a G-PRINT BT. nyomdájában
Terjedelem: 20.5 ív + 4 oldal melléklet
Példányszám: 4000
2002. október
ISSN 0866-2851

A kötet ára

1700 Ft, egyesületünk tagjainak 1600 Ft.

A címlapon

A Mars az északi félgömb nyarának végén, 2002. április 8-án.
További információk A Mars című hírben.
A Mars Global Surveyor űrszonda felvétele
(a NASA/JPL/Malin Space Science Systems szívességéből).
© 1995-2012 Magyar Csillagászati Egyesület | Adatvédelem | Impresszum, felhasználási feltételek Magyar Csillagászati Egyesület